Amikor én még (válogatós) kislány voltam...

Megvan annak már egy hónapja is, hogy gasztro-vonalon egy kis önelemzést kértek tőlem, és rögvest leszögezném, hogy nem azért odáztam ilyen sokáig a témát, mert vad nonkonformista lennék, hanem mert büdös nehéz megválaszolnom azt a kérdést, hogy milyen kajákat szerettem gyerekkoromban. Mert gyakorlatilag semmilyet. (Pedig két teljes relaxáló habfürdőzés idejét is rááldoztam - agyilag a fürdőkádban vagyok a legtermékenyebb - mégis elég gyér lett a felhozatal.)

- Legyen az első a tea, ami ugye nem étel, de a családi legendárium szerint abból nem ismertem mértéket, és igazából ez a mai napig sem változott. (Fő kedvenc a citromos Lipton sok mézzel és sok citrommal.)

- Bundás kenyér, természetesen teával. Nagy bánatomra a férjem már a szagától is rosszul van, így lőttek nagy közös bundáskenyerezéseknek, a gyerekeink viszont egytől egyig imádják, úgyhogy győzött a családi túlerő. (D. pedig visszakapja, mert a nagy közös túró-, szilvás- és egyéb gombócozásoknak is lőttek, miattam. Én azoktól vagyok rosszul, különös tekintettel a pirított zsemlemorzsa szagára.)

- Csíkos tetejű sütemény, a nagy rejtély. Na, ilyet nem ettem már vagy 20-25 éve, mi több, nem is láttam. Arra emlékszem, hogy sárga piskótarétegek között volt valamilyen krém, és a fő ismertetőjele, hogy a tetején átlós vonalakban húzódtak barna és fehéres krémcsíkok. Kiscserkész koromban faluhelyen éltem egy kocsma szomszédságában, és a vasárnapi ebédek után rendre onnan szereztük be az imádott csíkostetejű adagjainkat. A kocsmafüst kicsit ugyan megadta a bukéját, de az úgy volt az igazi. (Ha valaki gasztroblogger esetleg tudná, hogy miről van szó, semmiképpen ne tartsa magában!)

- Rántott csirkemell. Azt hiszem ehhez nem is tudok túl sokat hozzáfűzni.

- Utasellátó rúd. Még egy édesség. A horgolós nagyanyámmal elég sokat vonatoztam (nagy mászkálós volt annak idején, engem pedig vitt magával mindenfelé, amivel nem is lett volna semmi baj, ha nem kellett volna a vonatindulás előtt minimum egy órával korábban kiérni a állomásra), és ilyenkor mindig Utasellátó rudat vett nekem. (Később pedig már magam is képes voltam erre a bonyolult feladatra.) Szerintem ez egy eléggé közismert cucc, henger alakú csokis ostya megtöltve valami iszonyatosan édes lónyál-jellegű (rumízű?) krémmel, ami erősen emlékeztetett a télifagyi belsejére. Mondjuk azt is szerettem.

Úgy látom, meg is van az öt tétel, bár egyértelműen okosabb dolog lenne édességes témában nyilatkoznom. Mondjuk valamikor máskor, mert mindjárt kezdődik a szokásos esti filmadagunk, a lengyel Krowka cukor és a sárgabarackos-kekszes Bocicsoki pedig sokkal többet érdemelne egy összecsapott posztnál. Még annak ellenére is, hogy hosszú hónapok óta egyikkel sem kerültem közelebbi kapcsolatba.

(A végén még kiderül, hogy egy full szeretethiányos gyerek voltam - mert ugye az elfogyasztott édességek mennyisége egyértelműen erre utal -, anyukám meg majd jól felhív holnap, hogy ugyan mi volt nekem anno a nagy lelki bánatom, amit végtelen mennyiségű Utasellátóba és télifagyiba kellett fojtanom. :) Hát azt én sem tudom, de legalább már javulok.)

És hogy egy hangyafarkincányit se legyek nonkonformista, kivételesen tovább is gurítom a labdát, gondolkodjanak csak mások is a fürdőkádban. Legyen mondjuk: Thea, Ildikó, Szilvi, Kikocs és Altair. (Ági is eszembe jutott, de neki így már nagyon összegyűlnének a labdák. :) )