2012.01.04.

Hosszabbítás sütikkel és pöttyökkel



Az év eleji dupla szülinapnak megvan az a diszkrét bája (is), hogy a konyha napokon át mindenféle édes sütialkatrésztől ragad (kiváltképp medvebarna csokikrémtől és rózsaszínű meggykrémtől, mindig az aktuális igényeknek megfelelően), ráadásul még a duplát is duplázzuk, ha már mindkét ünnepelt oszlopos tagja az óvodának. Segítségem persze minduntalan akad (na nem a cukrászdák személyében, mivel azok legjobb esetben január közepére alusszák ki az elmúlt év fáradalmait), és megpróbálok csak egészen aprókat morogni olyankor, amikor a hathatós közreműködés következtében egy-két tojás a konyhakövön leheli ki a lelkét, vagy amikor a precízen kimért tortatöltelék kétharmada titokzatos körülmények között felszívódik, és csak maszatos gyerekszájak maradnak utána.

Most sem volt ez másként. Az olyan kívánalmakat, mint az "én kojona ajakú tojtát szejetnék józsaszín kjémmej, a tetején egy cicávaj" és az "én pedig emeletes medvetortát barna krémmel", egyszerűen elengedtem a fülem mellett, mondván ha négyféle (vagy négy darab) sütit kivitelezek egy szál magam a megadott határidőkre, akkor az "azt eszed, amit kapsz" szabály fog életbe lépni, és fellebbezésnek helye nincs.

Az elsőként születettnek kedd reggelre készült el az egyes számú krémes csoda, amit az óvodás cimboráknak szántunk. Medvebarna piskóta csokikrémmel, a tetején "Ricsi 6 éves" felirattal (a színvilágot illetően engedékeny voltam). Előző este órákon át ragadt a konyha: főtt a pudingkrém, tört a tojás, és lisztes volt a kutyának a micsodája is. A kezemet csak egy helyen égettem meg (bénázás a tepsivel), a nyelvemet úgyszintén (felirat-csokikrém idő előtti kóstolása), a Mű viszont remek lett, úgyhogy ennyi veszteség belefér.

Másnap reggel, az ominózus hatodik születésnapon nagyjából ugyanakkor szedtük ki a tortát a hűtőből, mint amikor észrevettük, hogy az éjszaka folyamán az ünnepelt minimum ötezer kicsi piros pöttyöt növesztett magára testszerte, beleértve még a füle hegyét is. Szegény eléggé elkámpicsorodott, mivel már rákészült az ovis ünnepelgetésre, így bánatában reggelire felfalta a fél süteményt.

Így esik meg, hogy nálunk egy héttel tovább tart a téli szünet, és eggyel több tortát kell összehozni az eredetileg tervezettnél. Ha majd nagyon elegem lesz, akkor tiramisuba fojtom a bánatom, ahogy tavaly ilyentájt tettem. (Hát nem egy kiköpött Rubint Réka irányzat, viszont remek terápia.)



12 megjegyzés:

Dia írta...

Óóó, de sajnálom! De mik azok a pöttyök???

Királylány írta...

Óóóóó....jobbulást a pöttyös medvebocsnak. A másiknak meg fülhúzást mára :)

Mókanyu írta...

Boldogságos szülinapot kívánok az ünnepelteknek, és jobbulást is!

Ugye lefotóztad a tortacsodákat?

Szitya írta...

Na, ez micsoda kiszúrás szegény kölökkel!!! Szerintem egye meg a másik felét is!!! :-)
És akkor itt is utólag (meg időben, ugye): boldog születésnapot a házi medvefarmotok kétharmadának!
Azt akartam még "mondani", hogy az előző bejegyzésben közzétett fotókon szerintem döbbenet, hogy Nonó mennyire NEM változott!!!
Na puszik és kitartás-kívánság!!
Szilvi

Zsófi írta...

Bárányhimlő? Vagy csak egy "sima" csalánkiütés? Ó, szegénykém! Küldök egy gyógypuszit :)

Edcs írta...

Úúúú, Isten éltesse az ünnepelteket és egyben jobbulást a Főmedvének!! Himlő? Tortáról képet esetleg? :)

kikocs írta...

hát, gyógyulást a Ricsinek. Neked meg éljen a tiramisu! :)
Van köze a te kiütéseidnek és virsliujjaidnak a Ricsiéhez?

Thea írta...

Nagyon el vagyok maradva az olvasással, így lehet, hogy butaságot kérdezek: csak NEM bárányhimlős lett???

Krisztina írta...

Szegénykém :( De általában ilyen a betegségeknek az időzítése - """tökéletes""" :(((

Bárányhimlő vagy egyéb más nyalánkság érkezett közétek?

Mihamarabbi jobbulást Ricsinek! Na meg persze kitartást, ha továbbadódik a másod és harmadszülöttnek is - persze ezt nem kívánom, de ugyi benne van a pakliban :(

Lepkevár írta...

Itt is köszi mindenkinek!

Bocs, tényleg beleírhattam volna, hogy miről van szó! Nem bárányhimlő (azon Ricsi már kétévesen átesett), hanem lepkehimlő, elegánsabb nevén pillangóvírus. A dokibácsink tegnap azt mondta, hogy járvány van, rengeteg gyereket vittek hozzá ezekkel a tünetekkel. Ricsinek egyébként semmi baja a rengeteg kiütésen kívül, bár nem akarom elkiabálni, mert én is két nappal később lázasodtam be (mondjuk én már öreg csont vagyok, így jobban megviselt, mint a kis ugrálógépeket). Küllemre nagyon hasonlít a rózsahimlőre és a skarlátra, de azok ellen mindenki megkapja a kötelező védőoltásokat, plusz ez a lepkés őrület nem jár olyan rossz közérzettel, mint az előbb említett nyavalyák. (Ha beütitek a gugliba, akkor mindent megtaláltok róla, de remélem, senkinek nem lesz rá szüksége!)

Köszi nektek mégegyszer a sok jókívánságot!

Cilee írta...

Hű, gyógyulást a lepkés medvének!
És igaza volt, hogy bánatában felfalta a vigasztortát :-)
Majd készítesz másikat :-)

Névtelen írta...

Majd kaphatunk képeket a csodálatos tortákról? Nonónak milyen lett?